Jun 15 2009
Kép csak úgy extra
Bár ez már a 3. motoGp témájú bejegyzés egymás után, de ez van…
Itt épp Talma meséli, hogy milyen volt belülről

… ahogy elnézem durva lehetett.
Jun 15 2009
Bár ez már a 3. motoGp témájú bejegyzés egymás után, de ez van…
Itt épp Talma meséli, hogy milyen volt belülről

… ahogy elnézem durva lehetett.
Jun 12 2009

Két karaktersor amit régóta szeretnénk együtt látni. A Nemzeti Sport által közzétett hír szerint Talma menedzsmentje bejelentette, hogy Gábor a Scot Hondánál folytatja és már a mai (!!!) szabadedzésen is motorhoz jut. A sok szidalmat kapott menedzseren kívül dícséret illeti a Mol-t, hiszen a NSO információi szerint a megallapodás értelmében az olajtársaság Talma mellett a Scot főszponzora is lehet.
A motogphírek.hu szerint Gábor a 41-es rajtszámmal fog versenyezni (Így legalább a tükörből majd felismerik, hogy ki nyomja le őket
) A csapat a katalán nagydíjon még két fős lesz, vagyis a másik RC212 V-t még megkapja Takahsi, azonban Assenre Talma egyedül marad és két 800-as bestia várja majd felkészítve a boxban. Rock&Roll!
Jun 11 2009

Tekintve, hogy a Totalbike fórumába fölmerült a legújabba “botrány” kapcsán, hogy jó lenne kideríteni mi a helyzet a Balatonring mögött álló cégekkel. Rászántam hát másfél órát a netes kutatásra, hogy kiderül-e valami. Nos kiderült..
May 25 2009

Ma sikerült a Sportmotor.hu jóvoltából onlány megtekinteni a várva-várt sajtótájékoztatót amitől mindenki azt remélte, hogy megkapjuk a választ a “Mi lesz veled Talma?” kérdésre. Az esemény kép-, hang- és szöveganyagával nyilván tele lesz a média ma és holnap. Én a lényeg kiemelése helyett szeretném azokat a dolgokat leírni, amik nekem fontosak voltak és amit én raktam össze az elhagnzottakból. Úgy is mondhatnám, hogy összeesküvés-elmélet következik. Szóval ami itt le lesz írva az a tényektől eltekintve az én agyszüleményem. Nem vagyok bennfentes, nem vagyok szakértő, mindenki fontolja meg kedvére.