Jun 05 2009

Harmadik ring – teh best

Published by svrider under Uncategorized

Résztvevők számát tekintve jobban indult, de az időjárással megint volt egy kis fenntartásunk, negyed óránként néztük a legújabb radarképeket, de én úgyvoltam vele hogy berakom az esőruhát, és ha nem esik jég 5kor akkor elindulok. Kicsit kapkodva, de elindultam, egyből a kútra mentem, ott összefutottam Hippel aki már büszkélkedett a karszalagjával, nekem még tankolni, fizetni, gumit eregetni kellett, elöl 1.9, hátul 2.1, bar.

Most hogy büszke MERSZ tag vagyok, az olcsóbb igénylőlapot töltöttem, gyors pisi, cuccozás, és indulhatott is a körözés, hippel mentünk ki elsőre, ő elöl, el is húzott, én meg paradigma váltásként a “3-asban toljuk végig az egész pályát” módszert próbáltam ki az első menetbe, meg olvastam ugye hogy a féktávokat hagyjam bővebbekre, ne azon próbáljak másodperceket, métereket nyerni, mert az még odébb van, így is tettem, kezdtek alakulni a dolgok, az idő kellemes, kicsit felhős ég. 20km után kijöttem pihizni, majd hip is kijött, és a köv menetnek együtt vágtunk neki, ő elöl én meg próbáltam tartani az iramot. Kb 2 kör után beékelődött közénk két lassabb motoros, akiknek a lekűzdése részemről kisebb akadályba ütközött (béna voltam noh) és hip csak távolodott, de még látótávolságon belül volt. Végül lenyomtam a két arcot, és kezdtem felzárkózni, próbáltam a féktávokat lazára hagyni, nagyobb sebességgel borítani a kanyarokra és bejött! Sokkal kevésbé volt feszült, erőltetett, és a 6-os, 7-es kanyarra borítani kifejezetten kurvajó feeling volt :) Kettőnk erősen idézőjelbe tett küzdelmét egy MT01-es csapat “zavarta” meg, szerintem 8-an voltak, hip szerint csak ketten, de qrvajóvolt ahogy keresztülvágtattak rajtunk a bazinagy trombitavirág szerű kipufogókkal. Aztán mikor karnyújtásnyira lettem hiptől (26km-es etap) úgy döntött hogy kimegy. Mentem énis. Ezután valahogy elszakadtunk egymástól, és maz tanácsát próbáltam a gyakorlatba átvinni, hogy a sikán után, és a lejtő elött NEM KELL FÉKEZNI. Érdekes és egy kicsit félelmetes volt, de látok még benne potenciált :) Még az utolsó negyed órában visszamentem, leintésig egy pár levezető körre, mert a hideg aszfalt nem nagyon tett lehetővé érdemi dolgokat :) De örülök hogy a 3. alkalommal végre megjött a flow egy két körre :)

Utána pedig afterparty, ami akár lehetne rendszeres is :)

2 responses so far

Sep 12 2008

első fika.

Published by svrider under Uncategorized

Hát nekem is meglett “végre” :) Nincs mit szépíteni, megtörtént az első borulás. 2008, szeptember, 11, Hungaroring. 8as kanyar, sikán bejárata, enyhe jobbos, hősünk ráborítja jobbra, kisgáz, és huss, hátulja balra ki,hősünk jobb alkaron szánkázik a betonon és elkeseredett arcal figyeli ahogyan motorkerékpárja xenon lámpája piruettezik az aszfalton, és egyes elemek szikrát hánynak.

hungaroring, sikán, esés, fika

Continue Reading »

10 responses so far

Jun 03 2008

Pályanap Pt4.

Published by svrider under Uncategorized

A negyedik is megvolt. Talán a legelső ami ilyen fullos dög melegbe zajlott. ahhoz képest hogy úgy kezdtünk még tavasszal hogy majd megfagytunk a pihenőkbe, nem rossz :) Egy kis aggodalommal is körül lengte az eseményt, egyrészt ugye a rettenet hőség miatt (gumik, stb.), másrészt rohadt rég voltunk utoljára pályán. De sikerült felülkerekedni az árnyakon! :)

hungaroring kawasaki nap suzuki sv650s

Continue Reading »

No responses yet

May 22 2008

Két talma videó

Published by svrider under Uncategorized

Két gyors youtube videó Talmával, az elsőn Gonzo (7:10nél), illetve én is feltünök (6:30nál).

A második pedig egy promóciós videó, ami olyan MINTHA egy … (nem spoilerezünk, nézzük csak meg szépen! :) )

One response so far

May 08 2008

Pályanap Pt1,5.

Published by svrider under Uncategorized

Kb. az aznapi pályanap végén hagytam abba a történetet előző postomban. Most pedig jöhet a “konklúzió”. Azt hiszem az a 2 óra átformálta a motorozásról alkotott addigi képemet. Amit mi “nyélenrakásnak” tartottunk, ehhez képest laza kruzolás, és a pályázáshoz képest mindenféle városi/országúti gyorsulgatás teljes mértékben értelmét vesztette. Egyszerűen nincsenek kint olyan körülmények amik erre a zárt pályás dologra hasonlítanának.

Continue Reading »

No responses yet

Apr 30 2008

Pályanap Pt1.

Published by svrider under Uncategorized

Az első. 2008. április 16. (aki nem kiváncsi a bullshitre, ugorhat pár bekezdést :) ) – pontosan mához két hete. Lélekben készültem rá, eléggé, előtte egy nappal már gyötört a gyomorideg, talán jobban mint az eddigi motoros megmérettetéseimen összesen (rutin, forgalmi vizsga, lol) Szóval ment a para ezerrel, tervszövögetés, mikor hogy megyünk, hol találkozunk, stb. Szerencsére maz jó fej volt, és kvázi végig gondomat viselte, nélküle meg kell mondjam még nyomasztóbb lett volna a dolog. :) Vártam az eseményt. Hivatalosan 17:15től lehetett regisztrálni a pályán az előzőleg fórumban feliratkozottaknak. Terv szerint 16:45kor találkoztunk az m3as egyik ÖMV kútjánál. Irány ki a ring, m3-on végig, ring melletti kis benzinkútnál telitank (érdeklődtem hogy nem érdemes -e féltankkal hogy könnyebb legyen, stb, de maz csak röhögött, hogy ugyanmár, egy tankot úgyis kijárunk (OMGOMG), és a kút csak 7ig van nyitva. Namondom jó, utolsó budizás a kúton, guminyomás igazítás, és irány a parkoló.

Continue Reading »

No responses yet

Mar 18 2008

Pályanap Pt0.

Published by svrider under Uncategorized

Április 16.-án lesz az első jelenésem A PÁLYÁN, ringen lesz MERSZ-es esti motorozás, 6tól. Felszerelésem, 99%os, de erről majd egy másik postban. Most egy kis ismertetőt szúrnék itt be melyet a motorosok.hu forumában olvastam, hasznos. (kiemelés tőlem)

hungaroring

Mivel remélhetöleg egyre többen rákapnak a pályázásra, a kezdöknek probáltam összeszedni pár hasznos infot

Kis segítség “pályakezdőknek” azaz mire figyelj ha ki akarod próbálni a pályázást. Continue Reading »

No responses yet