Jul 13 2010
Életem eddigi legjobb motorja – prolog
Középsuliban évről-évre tavasszal beindult valami a kisagyamban. Titkon vettem egy Motor Katalógust, vagy egy Motor Revüt, de a motorozni tanulás mindig olyan távolinak tűnt. Aztán történt ami történt, és már a hetedik szezonomban vagyok. Eddig semmi nem késztetett arra, hogy megálljak és ilyen távoli emléket idézzek föl, de a tegnapi nap más volt.

Amint hazafelé suhantam a 2-esen és figyeltem, ahogy a bogarak szétkenődnek a 600 RR fejidomán átnyilalt rajtam: Nekem mindig is ez volt az álmom. Az egyetlen gondolat, ami megmaradt a kamaszkori motoros magazin bámulásokból: FireBlade, nekem az kell. Most meg, ha nem is azon, de az egyik legközelebbi leszármazottján hasítom az éjszakát… Zsebemben még az előző tulaj nevére kiállított forgalmi és a frissen kötött biztosítás.
Sokat merengeni nem volt időm, mert a benzinszint jelző piros villódzással jelezte, hogy éhes. Félrehúzódtam az első Shellnél és ahogy a pénztár felé tarva visszanéztem a kút mellett csillogó narancs-fekete szárnyra, még mindíg álomszerűnek tűnt. Fizetés után gyorsan felhívtam svridert, hogy érdekli-e az új szerzeményem, aztán a város felé vettem az irányt…
Nah igen, akinek nem tiszta: Eladtam a Hornetet és már meg is van az utód: HONDA CBR 600 RR ‘06, narancs-feket szárny mintás. Az eladás és a vétel sem volt zökkenőmente, jónéhány érdekes emberrel és elgondolással találkoztam az elmúlt kb 1 hónapban, de úgy döntöttem, ezeket addig nem osztom meg itt, amíg nem végleges a helyzet. Nos a helyzet végleges, tehát lassan jönnek az élménybeszámolók: Használtmotor eladás és vétel a válság közepén…
Nah meg persze a tapasztalatok a haccáRRrel!

fuckyeah ride!
este megnézzük mit bír! 
btw miért nem olyan képet raktál be amin olyan motor van mint a tied?
Mert az álmáról szól nem a valóságról… légy türelmes.
A majdnem olyanhoz pedig gratula!
Így, így =). Pontosan az álom miatt…
Köszi szépen, bár az igazi gratulációta majd akkor, ha tudok is vele méltón motorozni =).