Archive for April, 2009

Apr 30 2009

Idei első

Published by svrider under Uncategorized

a délutáni órákban elszórtan – elsősorban délnyugaton – alakulhat ki kisebb eső, zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten megélénkül, zivatarokban megerősödik. A csúcshőmérséklet 20 és 25 °C között várható.

Azaz készülünk az idei első MERSZ-es pályanapra, azt hiszem. Illetve a másodikra, mert az elsőt 17-én elmosta az eső, aminek egy kicsit azért örültem is, mert aznap nem igazán sikerült ráhangolódnom a dologra, rohangáltam, ügyintéztem, és nem volt meg az a lelki állapot hogy 2 órára teljes odafigyeléssel áttudjam magam adni a szent cél érdekének. De most, semmi fontos, sürgős dolog, semmi kapkodás. Egyelőre úgy néz ki hogy maz és Suri (supermotoval, lol!) leszünk a szükebb ismerősök köréből, többiek chicken outoltak :)

Részemről semmi kapkodás, vakmerősködés, ez az első, rég volt hogy utoljára nyélen raktam, vissza kell rázódni, újra keresni a határokat, egyelőre nagyon messziről, finoman. Menetfelszerelés már összekészítve, ducktape, kábelkötegelő, kaja, pia, esőruha, dállörz, háromnegyed óra és elstartolok :) Beszámoló, értékelés ugyanitt, keep updated! :)

Hungaroring aerial

Update: minden simán ment, én értem ki legelsőnek 3ónk közül, befizettem, tankolás közben találkoztam mazzal és az új verdával, épp keréknyomást állított, énis eresztettem egy kicsit belőle miközben megcsodáltam az r6ot.

A pályán nemvoltak túl sokan, kb 40-en lehettek, nagyon sok tiszta kört tudtam menni, talán 2 kör volt amikor egy régi sv-st követtem, majd meg is előztem. Hát, tavaly óta irtózatosan sokat felejtettem, illetve nem is felejtettem hanem még a bizalmam nem épült fel újra, hogy rámerjem annyira borítani az ívekre a vasat amennyire lehet még bőven, kb 7mm-re voltam a tavalyi majrécsíktól, szóval van még benne tartalék. A moderált tempó mellett két dolgot próbálgattam, az egyik hogy szemmel követem az íveket amire akarok menni, illetve a lazább motorkezelést, ha odakoncentrálok ezerrel akkor a kormányt tudom úgy kezelni hogy nem szorítom idegből, a bal lábamra is tudok úgy terhelni hogy nincs görcsbe a talpam, viszont a jobb lábam az nem mindig akar engedelmeskedni, szóval itt IS lehetne még nagyon sokat fejleszteni hogy ne akarjam a lábtartót spiccbeszorított lábújakkal szorítani :) Vége felé volt már 1-2 kanyarkombináció amit viszonylag, mármint hozzám mérten szögletesség nélkül tudtam venni. De a legjobb kanyar a 12-es amit 100 felett tudtam ráborítani.

2009_hring_elso

27 kör, ha jól számoltam :)

4 responses so far

Apr 21 2009

Olasz trip @ Prezi

Published by hip83 under Uncategorized

Blaine sürgetéséhez kapcsolódva csináltam egy fél útvonalat a Prezin. Ez csak vitaindító, viszont fedésben van az eddigi tervekkel. SvRider említette, hogy Maz Toscana mélységét támogatná. Hát ez valami olyasmi. Tekintve, hogy női csatolt részeket is viszünk a béke érdekében víz mellett egy-egy pihenő nap beiktatását javasolom.

 

4 responses so far

Apr 12 2009

Olasz (?) trip 2009

Published by blaine under Uncategorized

Csak hogy lökjünk egyet a szekéren, lassan érdemes lenne elkezdeni egyeztetni, hogy ki jönne és mikor ér rá.

Első körben ott van korábbi posztban Hip által felvetett túra, amit Svrider és én mindenképpen kibővítenénk 1200-1400 kilométerrel, ami így egy egész hétvégés program lenne. Hogy ezt minél hamarabb meg tudjunk csinálni, nekem az április 25-26-os hétvége lenne leghamarabb jó, és onnantól elvileg bármelyik.

Ami a külföldi túrát illeti (ez felőlem bármelyik ország lehet, de ha a közelben van, akkor több barátom is jelezte, hogy esetleg oda szervezné az autós nyaralást – így jó lenne valamit mondani nekik is) egyrészt fixálni kéne végre a helyszínt, másrészt az időpontot.
Engem köt a havi és negyedéves áfa bevallás, így kb. minden hó 20.-tól következő hó 5.-ig lennék szabad.

Elsőre ennyi.

6 responses so far